HomeRólunk

Rólunk

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

A feibra története

A hatvanas évek elején két iskolatárs és jó barát, Anton Feistl és Helmut Brauner abból finanszírozta a tanulmányait, hogy reklámrendezvényeket szerveztek, majd 1963-ban megalapították saját, reklámanyagok terjesztésével foglalkozó cégüket. A cég neve, a „feibra”, az ő vezetékneveik első részének összevonásából született. Ez a kis „startup” cég időközben Ausztria egyik legnagyobb kézbesítő vállalatává nőtte ki magát, amely reklámanyagokat, leveleket, újságokat és folyóiratokat visz házhoz. 1981-ben a feibra megkapta az osztrák állami címert.

Ha fontos számodra, hogy komoly és megbízható szerződéses partnernek dolgozz, akkor a feibra éppen a megfelelő munkaadó számodra.

Több, mint 60 éves tapasztalat a piacon

A feibra több, mint 55 éve sikeres az osztrák piacon és időközben Ausztria egyik legnagyobb kézbesítő vállalatává nőtte ki magát kereken 180 munkatárssal, 800 kézbesítővel és 14 telephellyel. Éppen 85 alkalmazott minőségellenőr gondoskodik nap mint nap a kézbesítés magas színvonalának betartásáról.

Az Osztrák Posta Rt. leányvállalata

2005 óta a feibra GmbH az Osztrák Posta Rt. leányvállalataként része a Posta konszernnek.

Hivatalosan engedélyezett postai szolgáltató

2011 óta a feibra a postaügyek szabályozásában illetékes hatóságtól (RTR) hivatalos engedélyt kapott postai szolgáltatásokra és ezáltal jogosult címre szóló és részben címre szóló küldemények, pl. levelek, direct mail-ek és újságok kézbesítésére.

Érdeklődj nálunk…

Érdekel az ajánlatunk? Vannak még további kérdéseid? Akkor ne habozz, és lépj rögtön kapcsolatba velünk…

legjobb, ha rögtön megadod a nyelvet, amelyen felvehetjük veled a kapcsolatot

Kapcsolattartási űrlap

Több, mint 55 éves tapasztalat a piacon

A feibra több, mint 55 éve sikeres az osztrák piacon és időközben Ausztria egyik legnagyobb kézbesítő vállalatává nőtte ki magát kereken 240 munkatárssal, 1.000 kézbesítővel és 19 telephellyel. Éppen 100 alkalmazott minőségellenőr gondoskodik nap mint nap a kézbesítés magas színvonalának betartásáról.